Irány Pécs!
mixon 2007.09.26. 21:11
Nemzetközi információt is adhatok levizsgáztam. Megjutalmazom magam egy várva várt úttal. Ismét elmegyek Pécsre, félve és egyben vágyakozva. Talán nem koppanok akkorát, mint az utóbbi időben.
Szerettem volna ha végre már nyugton hagynak, de a cégem beiskolázott egy újabb tanfolyamra ami igen gyorstalpaló volt. Az első csoport még 4 a második 3 mi pedig 2 hét alatt végeztük el amit normális krülmények közott 3 hónap. Sikerült és az előadónőnk is lazításképp beavatott a blues zene világába. A végén nagy bulit csaptunk közös családi sütés, grillezés és ami vele jár VIDÁMSÁG. Azért nálam megint jelentkezett a hiányérzet amit most fogok pótolni, talán összejön. Nagyon készülök ismét Pécsre. Nem todom mi sül ki belőle pedig úgy éreztem kezd közelebb kerülni hozzám. Persze tévedhetek is a nagyobb baj az lenne ha mindezt csupán sajnálatból vagy esetleg kényszerből tenné. Ezt nem akarom. Sokszor átvillant az a gondolat vonzódik a szakálasokhoz ezért mérgemben levágom. Aztán rájöttem nem lenne jó hisz a barna arcomon egy hypózott szakálhely nem mutatna jól. Szóval nagyon vágyom hogy újra lássamn, nem tudom Ő kíváncsi e rám, mindegy az igazság az hogy bármennyire is neheztelek néha rá ha meghallom a hangját minden dühöm elszáll. Boldog vagyok és lenyugszom egy időre.
Pénteken irány Pécs
|